Fiatalkora[szerkesztés] Freeman a Tennessee állambeli Memphisben született idősebb Morgan Porterfield Freeman borbély és Myme Edna Revere takarítónő fiaként;[1][2][3] apja 1961-ben, májzsugorodás következtében halt meg. Három idősebb testvére van. Gyermekkorában gyakran költöztek, éltek a Mississippi állambeli Greenwoodban, az indianai Garyben és végül Chicagóban, Illinois államban. Freeman nyolcévesen szerezte első színészi tapasztalatait, mikor egy iskolai darab főszerepét játszotta. Tizenkét évesen megnyert egy állami drámaversenyt, a középiskola alatt pedig a nashville-i székhelyű rádióműsorban működött közre. 1955-ben visszautasított egy részleges színi ösztöndíjat a Jackson Állami Egyetemre, hogy szerelőként dolgozhasson az Egyesült Államok Légierejénél. Freeman a '60-as évek elején Los Angelesbe költözött, s a Los Angeles-i Közösségi Főiskolán másolóként tevékenykedett. Az évtized során New York Cityben is lakott, ahol az 1964-es Világkiállításon táncosként dolgozott, illetve San Franciscóban, ahol az Opera Kör zenei társulat tagja volt. Fellépett a The Royal Hunt of the Sun egy vándorszíntársulat által előadott változatában, s statisztakéntfeltűnt az 1965-ös The Pawnbroker című filmben. 1967-ben Viveca Lindfors mellett játszott a The Nigger Lovers címet viselő darabban[4][5] (amely a fekete civiljogi mozgalom idején játszódik), mielőtt sor került Broadway-debütjére a Hello, Dolly! 1968-as, teljes egészében afro-amerikai színészek által előadott verziójában. Karrierje[szerkesztés] Noha a stáblistán neve elsőként az 1971-es Who Says I Can't Ride a Rainbow? című film kapcsán jelent meg, Freemant az amerikai média az Another World című szappanopera és a The Electric Company című gyermekműsor révén ismerte meg. Utóbbiban az Easy Reader (kb. 'Szelíd Olvasó') és Vincent the Vegetable Vampire ('Vincent, a Vegetáriánus Vámpír') szerepében jelent meg, s úgy nyilatkozott róla, hogy hamarabb ott kellett volna hagynia. „ Az én ötletem volt, hogy folytassuk a The Electric Companyt. Csapdába ejt ez a pénz-dolog. Remélték, hogy maradok. Sok embert vonz, köztük szappanopera-színészeket és reklámszínészeket. Aztán meg nem akarnak valami komolyban látni. Ez történt velem, mondogatták az emberek, „A gyerekeim imádnak!” Túl sok volt az ott töltött három év. ”
Az 1980-as évek közepétől Freeman jelentős mellékszereplőként tűnt fel számos mozifilmben, melyeknek köszönhetően a bölcs és atyai szerepek megformálójaként lett ismert. Első Oscar-jelölését az 1987-es Hamis riportban való epizódszerepéért kapta. Ahogy nőtt hírneve, egyre nagyobb szerepekhez jutott, úgymint a címszerep a Miss Daisy sofőrjében és Rawlins főtörzsőrmesteré Az 54. hadtestben, mindkettőt 1989-ben. Előbbiért megszerezte második Oscar-jelölését, ezúttal már a főszereplő kategóriában. 1993-ban a kamera másik oldalán is kipróbálta magát, s Danny Glover főszereplésével megrendezte a Bopha! című filmdrámát. 1994-ben játszotta el Redet, a megtért elítéltet A remény rabjai ünnepelt filmváltozatában. Alakításáért újfent felfigyelt rá az Akadémia, de a szobrocskát ezúttal sem ő vitte haza. Sztárstátusza az 1990-es években már megkérdőjelezhetetlenné vált, hiszen olyan kasszasikerekben szerepelt, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, a Hetedik, vagy a Deep Impact. 1997-ben Lori McCreary producerrel Freeman megalapította a Revelations Entertainment produkciós céget, s ők ketten a vezetői az online testvércégnek, a 2004 óta működő ClickStarnak is. Itt Freeman a házigazdája az „Our Space” csatornának, ahol speciálisan összeállított videók láthatók, melyekben megosztja a látogatóval szeretetét a tudományok, különösen az űr felfedezése és a repüléstan iránt. A ClickStaron vált Freeman 10 Items or Less című filmje az elsővé, amelyet legálisan le lehetett tölteni, még a moziforgalmazás idején.